{month}
{day}

FODISZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI FUTAM a SPAR Maratonon

A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál keretein belül, a BSI-vel együttműködésben a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny és Szabadidősport Szövetsége idén is megszervezi a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot

2018. október 6-án.  (Rajt: 10.15 órakor)  

Az eseményen 500 m-es külön futam keretein belül biztosítunk lehetőséget több mint 250 fogyatékossággal élő gyermeknek, hogy ép társaikhoz hasonlóan átélhessék a versenyzés örömeit, izgalmait és részesei legyenek ennek a fantasztikus futófesztiválnak. 
(A távot akár le is lehet sétálni.)
Nem csak fogyatékossággal élők jelentkezését várjuk, hanem azon emberekét is, akik fontosnak tartják kiállni a fogyatékossággal élők mellett, erősítve, elősegítve a társadalmi integráció megvalósulását.
Idén még inkább szeretnénk, hogy minél többen álljunk rajthoz, hiszen a FODISZ 10. születésnapját ünnepli 2018-ban! 
Ünnepeljünk együtt, sportosan egy közös futással, sétával! Mindenkit sok szeretettel várunk!
A futáson ingyenes a részvétel, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
REGISZTRÁLNI az alábbi linken található űrlapon lehet, 2018. szeptember 28-ig.

A REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT!